Idézet a cikkből:

"Az eseményeket követően a kiugrás egyes résztvevői Kállayt kárhoztatták a kudarcért. A diplomata Barcza György emlékirataiban arról írt, hogy Kállay túl sokáig várt, és ebben rejlett saját, illetve Magyarország tragédiája. Mindez azonban utólagos okoskodás volt. 1943. május 21-én még ő maga is így írt Ghyczy Jenő külügyminiszternek: „ha kiugrunk a háborúból, a németek azonnal megszállnak.” A demokratikus ellenzéket „letartóztatnák, esetleg ki is végeznék”, valamint „több tíz, esetleg több százezer zsidó elpusztulna.” Szavai profetikusnak bizonyultak."

Vagyis esetleg még várni kellett volna, hogy a román kiugráshoz hasonlóan megfelelően időzítve történjen meg a proklamáció.

Amikor az orosz csapatok még nem a Kárpátok mögött, hanem már a Kárpátokon átkelve mintegy a magyar határon (Kárpátalja) illetve Erdélyben lettek volna, akkor kellett volna kiugrani.

A németek valószínű így is lekapcsolták volna a demokratikus ellenzéket, egy csomó embert így is bosszúból kivégeztek volna, ameddig még náluk lett volna a hatalom Budapesten és a Nyugat-Dunántúlon (pl. Sopronkőhida), de legalább az ország nagy része nem pusztult volna el értelmetlenül és az oroszok is nagyságrendekkel kisebb véráldozattal tudtak volna átvonulni Ausztria irányába.

Tehát a történelmi kudarc kettős volt: a britek/amerikaiak hiányzó támogatása és a nem megfelelően időzített és végrehajtott (hiszen a magyar hadvezetés nagy része hűséges maradt a németekhez) kiugrás...

A végeredmény pedig a keleti front szempontjából egy elég nagy fennakadás és Mo. teljes kifosztása-kirablása 2 nagyhatalom által.