Ami azt illeti egy cseppet sem volt katona. Tengerésztiszt volt. Altengernagyi rangban a Monarchia
tengeri flottájának, az utolsó megkoronázott Habsburg császár/király által kinevezett parancsnoka
volt.
A két világháború közötti időszakban, Magyarországon a Magyar Királyi Honvédség - nek (mert ez
volt a hivatalos neve) hármas vezetése volt (talán éppen amiatt, mert az államfő nem gyakorolta a
legfelsőbb főparancsnoki tisztséget, tehát egyidejűleg volt honvédelmi miniszter (a politikai vezető),
hadsereg főparancsnok (a kiképzésért és a békeidőbeli vezénylésért felelős katonai veető, valamint
vezérkari Főnök (az operatív katonai vezető, az ehhez szükséges műveleti törzzsel). A Kormányzó -
talán éppen amiatt, mert tengerésztiszt volt - nem töltötte be soha a fegyveres erők főparancsnoki
tisztét.
Ami pedig a kis kerek lábjegyzetedet illeti, semennyiben sem változtat a makacs tényeken. Erről
egyebekben (ha óhajtod) megérdeklődheted a dolgok alakulását például iktári gróf Bethlen István
egykorvolt Magyar Királyi Miniszterelnöktől, vagy vitéz dr. Shvoy Kálmán egykori altábornagytól, a
Magyar Királyi Honvédség egykori szegedi (békeidőben) vegyesdandár-/(hadiállapotban) hadtest-parancsnokától. Bár mindketten nincsenek már az élők sorában (béke poraikra), mégis van írott
hagyatékuk.