xantuspal Creative Commons License 2019.03.19 0 1 24

"...Ebből a szempontból nem érdektelen magának Eichmann-nak a véleménye sem. Amikor emlékiratait hangszalagra vette – és amikor, tudvalevőleg, még nem tudhatta, hogy egyszer bíróság elé fogják állítani –, arról elmélkedett beszélgetőpartnere előtt, hogyan járna el a nácikkal kollaboráló zsidókkal szemben, ha zsidó lenne. Ebben az esetben – mondta a zsidók hóhéra – „a lista első helyén dr. Kasztner állna”. Eichmann szerint Kasztner gyakran mondta neki: „Elviheted a többit, de ezt a csoportot add nekem! És miután Kasztner nagy szolgálatot tett nekünk azáltal, hogy segített fenntartani a nyugalmat a gyűjtőtáborokban, beleegyeztem csoportja megmenekülésébe. Végül is ez a kicsi – mintegy ezer vagy valamivel több zsidót számláló csoport – nem érdekelt. Ez volt a »gentlemans’ agreement« köztem és Kasztner között.” („Eichmann vallomása”, Life, 1960. XI. 28. – XII. 5.) ..."

Előzmény: xantuspal (23)