és abba már bele sem megyek, hogy egy hét ilyen tünetek után, amikor végre felhívja a gyerekkori szintén barát orvosunkat, aki persze azonnal beutalja..... 7 órát ÜL egy folyósón - és várja a sorát ... h aztán persze ott tartsunk ahol.... utálatos világ, hangemberekkel és tettek sehol semmi - nem vagyunk senkik!!!! szégyenlem magam mások helyett - ha szükség van a segítségünkre nem vesszük észre, ha szükség van az emlékezetünkre, nem emlékszünk, ha szükség van  ránk, nem vagyunk ott  :(((  és ahol nincs az AKI odarakunk valaki mást és VAN aki oda is áll :(((

és nem mondja senki hogy az élet megy tovább, mert megy persze, de ő most nincs, várjuk meg , hogy lesz-e és egyáltalán - bárki nélkül az élet már igenis nem ugyanúgy megy tovább....