Serfőző Simon

Emlékük tévelyeg

Elküldettünk
apáink portáiról,
ahol már minek is
maradtunk volna otthon?
A kerítéssel járkálni
körül a házon?
A csapdával kifogni a falból
egy-egy egérlukat?
A vályút meg odavezetni néha
itatni a kúthoz?

Elbúcsúztak a porban zajongó,
egybekényszerült földek,
a szél-zeneszóval
kapuig kikísért jószágok.
S mi lábatlankodtunk volna
seprűvel a küszöbön,
ahonnan jövő se látszott?

Bezsúfolódtunk
a városok emeleteire,
idegenek szomszédságába,
ahol szólni sincs kihez.
S vagyunk az utcák ismeretlenjei,
ajtók mögött élők,
betonhalmok jött-mentjei,

Elhagyatott, félreeső falvainkat
lassan a senki lakja.
Az ágyakban betegség nyög.
Öregeink egymást takarítják el.
Emlékük botorkál csak,
tévelyeg még a környékek
riadt szagában.