martinaxe7 Creative Commons License 2019.03.01 0 1 39786

2010-ben, a kormányváltáskor Tarlósék már tettek egy kísérlet arra, hogy kicsavarják a Demszky-korszak nagymenőinek kezéből a parkolás üzemeltetését és a pénzek beszedését. Rogán Antal jelentette be, hogy véget vetnek a magánbiznisznek, és törvényileg kötelezik az önkormányzatokat, hogy vegyék saját kezükbe a parkolás ügyét, tilos lett kiszervezni legfontosabb gazdasági tevékenységüket. Közben elindult a centrumosok, tehát a Centrum Parkoló Kft., a legjelentősebb társaság és alvállalkozóinak felelősségre vonása is, jelenleg 24 vállalkozó ül a vádlottak padján többek között milliárdos hűtlen kezelés gyanújával.

 

De a simlis hátterű cégek kiszorításának kísérlete szinte azonnal, még 2010-ben kudarcot vallott.

Az önkormányzatok jórészt megkerülték a törvényt, és egy önkormányzati cég közbeiktatásával újra ugyanazokra a parkolási magáncégekre bízták az üzemeltetést, akik korábban a gyanú szerint milliárdos károkat okoztak a magyar embereknek.

 

A vádlottak padjáról pedig hiányzik néhány igazán nagy parkolási ász.

 

https://444.hu/2019/03/01/16-dolgot-kert-tarlos-istvan-de-orban-viktor-csak-15-ot-tudott-teljesiteni-a-budapesti-parkolas-ugyehez-senki-nem-nyulhat