Kuczka Péter

Kis dal a hídról

Nedvesen csillog rajt a mínium.
A szürke salaktöltés füstölög.
Megállok és csöndesen bámulom,
oly friss, hogy szinte érzik: még meleg.

Ez híddá vált emberi kapcsolat.
Még új. A formái is merevek.
Átfut rajta a hajnali vonat.
S a táj? A táj is majd hozzászokik.

A szerelmesemtől most váltam el,
ő alszik meleg ágyában tovább.
A míniumvörös nap égre kel
s beragyogja a töltés oldalát.