Bocsánat, közben megnéztem, és A császár új ruhája c. mesét Andersen írta. 

Arról írnék még, hogy mi történik, ha valaki végigmegy a terápiás folyamaton, és végigcsinálta az expozíciót, vagyis a szembenézést a legrosszabb gondolatával? Erről van a legkevesebb szó a szakirodalomban, nyilván nem véletlenül. Sajnos nem kecsegtetnek azzal, hogy ettől elmúlik a kényszerbetegség. Inkább azt lehet elérni, hogy kioltódik a negatív érzés, vagyis csökken az erőssége, intenzitása. Más érzések is megjelennek, amikről a beteg addig nem is gondolta, hogy léteznek benne, annyira el voltak nyomva.

Ha legközelebb rájön a kényszeres késztetés, akkor megpróbál neki ellenállni valahogy. Egyáltalán, már az is eredmény, ha nem kerüli a kiváltó helyzeteket, ahol tudja, hogy rájön a szorongás. A beteg megtanulja, hogy más módon is enyhíteni tudja a szorongását, nem csak kényszerezéssel.

A kényszerek száma, gyakorisága csökken, és ezáltal felszabadul egy csomó idő, amit azelőtt a kényszeres erre elpazarolt. Sajnos, arra számítani kell, hogy bármikor beüthet a ménkű, egy átmeneti javulás után ugyanott kell kezdeni, ahol abbahagytuk. Úgy gondolom azért, mert az agyat nem tudjuk megjavítani, ahol a sérült rész található. Ezért ha elhalványul a kioltás ereje, akkor újra meg kell tanulni.

Olyat is hallottam, hogy valaki leállt a gyógyszerrel, de mikor hosszú szünet után újra kezdte, akkor a régi gyógyszer már nem volt megfelelő, újat írtak föl neki.

Sajnos megvan a veszély, hogy az expozíció közben a beteg annyira rosszul érzi magát, hogy elbukik, vagyis más módon csökkenti a félelmet. Pl. elvégzi a kényszercselekvést. Ez hirtelen megkönnyebbülést okoz, de csak azért, hogy aztán még erősebben térjen vissza a szorongás. Pl. hallottam egy esetet, hogy mikor a terapeuta nem figyelt oda, a páciense lemosta a körömlakkot, ami az expozíció céljából volt a bőrére kenve. Ilyenkor sajnos elvész az addigi munka eredménye, mert időbe kerül, míg újra előáll a félelmetes helyzet. A csalással szerzett megnyugvás sosem lehet teljes, és az eufórikus öröm, amit így szerez magának az ember, sajnos nagyon múlékony.

Sikeresebb volt az a terápia, ahol ki volt téve az asztalra végig a kés a beszélgetés alatt (mivel a nőnek agresszív kényszergondolatai voltak, vagyis félt, hogy elkövet valami szörnyűséget. Ezért messze elkerülte a veszélyes tárgyat, amivel kárt okozhat). Az anyuka ezek után talán nem zárta el otthon az összes kést, vagy mert egy vajas kenyeret kenni a gyerekének.