Az előző két mese azt illusztrálta, hogy mi történik, ha az ember megpróbálja elhessegetni a kellemetlen gondolatokat. Kényszereseknek az agy azon részein csökkent a szerotoninszint, ahol az agresszivitással és szexualitással (másoknál tisztasággal és egészséggel) kapcsolatos primitív területek vannak. Ezért az ilyen jellegű gondolatok gyakrabban törnek be a tudatba, és a hárítás csak még jobban felerősíti a késztetést. Erre írják föl az SSRI gyógyszereket.
A következőben egy másik jellegzetességét mutatnám be a kényszeres gondolkodásnak. Ez pedig a folyamatos hibaélmény, a döntésképtelenség, és ennek következtében a lelassultság, illetve a kényszergondolatok betörése, amit bizonyos agyi pályák sérültsége okoz. (homloklebeny és az agyféltekék mélyén található szürkeállomány közötti körkapcsolat). Ezt kezelik gyógyszeresen és pszichoterápiával.
Ezt az ördögi kört illusztrálnám A halász meg a felesége c. mesével.
A szegény halász azért is szegény, mert mostanában nem fogott semmit. Mikor végre a horgára akad egy lepényhal, arról kiderül, hogy elvarázsolt királyfi, akit visszadob a vízbe. Mikor hazaér zsákmány nélkül, és ezt elmeséli a feleségének, akkor az asszony mérgében leszidja, hogy miért nem kívánt valamit a haltól, mikor olyan szegények? Először kis házat kívánnak, aminek örülnek egy-két napig. Majd egyre nagyobbakat kíván az asszony, és minél nagyobb a kívánság, annál jobban fél az ember visszamenni. És egyre kevésbé tudják élvezni a kívánságokat. Az eredeti fordítás szerint így hangzik a versike, amit mindig elmond az ember a tenger partján, ami egyre haragosabbá válik.
"Azki markomban vala,
tengernek lepényhala:
feleségem, Ilsebill,
többre vágy, mint nékem ill'."
Végül, mikor már az asszony Isten szeretne lenni, akkor visszájára fordul a kívánság, és újra ott vannak a büdös kis kunyhóban, amiben a mese elején laktak.