Nagyon köszönöm a dicséretet, és külön öröm, ha másoknak is tudok esetleg ezzel segíteni! Nem ez a foglalkozásom, mert anno pedagógusnak készültem. Az egyetemen, ahol pedagógiát tanultam, hallottam először Bruno Bettelheim pszichoanalitikus könyvéről, A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek címmel. Közben volt egy kedves néprajzos csoporttársam, akivel beszélgettünk a népmesékről.

Az igazi indíttatást az adta, hogy hatodikos korom óta sokat vigyáztam kisgyerekekre, és soha nem kötötte le őket igazán a klasszikus mese, vagy az ahogy én meséltem. Erőltettem, mert ugye mindenhol azt ajánlják, hogy mesélni kell a gyereknek. Ez és más dolgok odáig mentek, hogy kialakult nálam egy pánik és agresszív kényszergondolataim lettek, így sajnos föl kellett adnom a bébiszitterkedést.

De ez a mese téma nem hagyott nyugodni, mert azért csak ott motoszkált bennem, hogy a gyerekeknek van igazuk, mert azt tapasztaltam, hogy érdemes komolyan venni a véleményüket. Ha a gyerek nem csak hisztiből, hanem folyamatosan berzenkedik valami ellen, akkor tényleg zavarja valami.

Én arra jöttem rá, hogy teljesen hibás elképzeléseim voltak a mesékről, miközben olvastam nekik. Általában sok a félreértés a mese körül, és örülök, ha más is felfigyelt már erre a problémára. Pl. amit te is írsz, azt a Családi mesékben is megemlítik a fordítók, hogy a modern kutatások szerint a Jancsi és Juliska alakja bizony két közönséges bűnözőt rejt. Namost elképzelhető, hogy a mese írója, aki hallott erről, ezt állította volna példának a gyerekek elé? Nem sokkal logikusabb, hogy feddésnek szánta a gyerekeknek, akik az anyjuk szigorúsága miatt panaszkodtak?