Itt írok konkrét példákat a felsorolt terápiás lépésekhez. Feltételezem, hogy a páciens, aki eljutott a szakemberhez, már valamennyire tisztában van azzal, hogy pl. ellenőrző vagy tisztasági rituáléi vannak, agresszív vagy tisztasággal kapcsolatos kényszergondolatai stb. A tesztek közül a Y-BOCS egy igen részletes teszt, de az orvosok általában megelégszenek azzal, hogy a kényszeres felsorolja a legnagyobb problémáit.
1. Naplóírás. Pl. lehet az a kiváltó helyzet, ha elindulsz otthonról, és bezártad az ajtót. Ezután jön a rossz érzés és az automatikus gondolat, hogy mi van, ha nem zártad be? Ezt a kínzó késztetést megpróbálod rituáléval enyhíteni, pl. háromszor visszamész, és lenyomod a kilincset. Ilyen és ehhez hasonló kényszerek feltérképezésével indul a terápia.
Következő lépcsőfok, mikor megpróbálod a terapeuta irányításával átszerkeszteni a hibás beidegződéseket. Sajnos egyesek már itt elbuknak, mert annyira félnek a nyitva hagyott ajtótól, hogy hallani se akarnak arról, hogy ezt a rituálét elhagyják, pedig zavarja őket. Mondjuk attól félnek, hogy valami besurranó tolvaj kihasználja az alkalmat. Pedig a kognitív terápia lényege nem az, hogy ténylegesen nyitva maradjon az ajtó. A lényeg pont az, hogy ez miért okoz akkora félelemérzetet? Miért nem tudja a beteg elképzelni, hogy akár nyitva is maradhatna az a szerencsétlen ajtó? Hát azért nem, mert pl. valahol a tudatalattijában egy tökéletességre törekvést találna, ahol nem fér el az, hogy akár hibázhatunk is.
Szóval valahogy így néz ki a terápia kognitív része, ennek egyik jellegzetes eszköze az ún. 7 oszlopos gondolatnapló. Hozzátenném, hogy szerintem kényszereseknél nem az a jó terápia, ami csak egyféle módszert alkalmaz. Az ismert terápiás iskolák önmagukban csak félkarú óriások a kényszeresség esetében. Pl. a pszichodinamikus terápia (ami a pszichoanalízisből nőtte ki magát) rendkívül jó a mögöttes okok magyarázatában, de ehhez az kell, hogy a beteg egyáltalán eljusson idáig. Ez nehezen elképzelhető a viselkedésterápia nélkül, ami lehetővé teszi, hogy a beteg a kényszerek helyett másra koncentráljon. Vagy egyeseknél akár azt, hogy eljusson a pszichiáter rendelőjébe! Viszont a viselkedésterápia rendkívül szegényes válaszokat ad, ha a beteg a mögöttes okokra kérdez rá. Szerintem legalábbis nem kielégítő válasz, hogy az agy számítógép, ami bármit kidobhat, akár halandzsa szöveget is.
Szerintem fontos tudatosítani magunkban, hogy a kényszereket az ember csinálja magával, persze nem direkt! Ennek lehet az az oka, hogy másképp működik az agyunk, pl. az agresszív és szexuális késztetések könnyebben törnek be a tudatba, mint az átlagembernél. Erre a pszichoanalízis kínál egyfajta magyarázatot, hogy pl. a beteg elfojtja magában ezeket a késztetéseket, nehogy elveszítse a szülei szeretetét stb. Vagy a személyközpontú pszichológia (Carl Rogers), amelyik a sikerélményekre irányítja a beteg figyelmét, az elérhetetlen álmok helyett.
Persze biztos van, aki másként gondolja. Pl. a pszichoanalízis olyan megállapításait, hogy a kényszeresek mind kuporgató, anális szakaszban (lelkileg a szobatisztaságra szoktatás időszakában) megragadt emberek, ezt már megcáfolta a tudomány. Sokfélék a kényszeresek, és ezért ma már jobban elkülönítik a kényszeres tüneteket is (pl. egyik betegre inkább az ellenőrző, másikra inkább a tisztasági rituálék jellemzőek). Más kényszeresek talán a gyógyszerre esküsznek vagy arra, hogy ez mögött nincsenek mélyebb lelki okok. Szerintem többféle szemléletet kell egyesíteni, nekem legalábbis ez vált be.