A terápia akkor sikeres, ha az elkövetkező időkben a betegnél csökken a kényszeres késztetés és az ennek nyomában járó félelemérzet. Ennek nyomán az ember azt tapasztalja, hogy csökken a kényszercselekvések és gondolatok száma, időtartama. Felszabadul a napjainak az a része, amit régebben a rituálék foglaltak el. 

A terápia sikerét előre jelezheti, hogy a beteg mennyire elkötelezett. Akinél már erősen tudatosult, hogy mennyi mindenben akadályozza a betegsége, szerintem annak van jó esélye a sikerre, mégha csak egy mezei pszichológushoz is jár. Aki csak azért van a terápián, mert a rokonai odaküldték, urambocsá' nincs betegségtudata, azon sajnos a legjobb sztárterapeuta se tud segíteni. 

A terapeuta esetében az a fontos, hogy legyen fogalma a kényszerbetegségről, és tudja azt, hogy az milyen erős félelmekkel jár. Így talán jobban megérti, hogy ezt a kényszeres nem hisztiből csinálja, hanem vannak bizonyos belső késztetések, amiket nem tud legyőzni egymaga (hiszen ezért jelentkezett a terápiára.)