A kognitív viselkedésterápiáról írnék dióhéjban. Ennek jellegzetessége, hogy időhatáros, vagyis meghatározott számú óra alatt egy kitűzött célt próbál elérni a terapeuta meg a páciense. 

A terápia első felében történik a naplóírás, ami a feltérképezése a konkrét tüneteknek. Megadott minta alapján a beteg feljegyzi, hogy a mindennapi élete során mikor és milyen helyzetekben végzi a kényszercselekvéseket vagy jutnak az eszébe kényszergondolatok. Részletezni kell, hogy ezek hogy zajlanak, és milyen érzéseket váltanak ki. (1)

Mikor a feltérképezés megtörtént, akkor a nagyobb gondot okozó kényszerek leküzdését célozza meg a terapeuta. Megbeszéli a pácienssel, hogy ellent kell állni a késztetésnek, hogy belekezdjen a kényszeres viselkedésbe a megszokott helyzetben(2). Ezt válaszmegelőzésnek hívják. Ezalatt teljes mértékben el kell kerülni a megszokott rituálé elvégzését.(3)

Ezt az időt kell valahogy átvészelni, és az első alkalommal segít a terapeuta a jelenlétével. Nem fizikailag fogja le, hanem pusztán a jelenlétével megakadályozza a személyt, hogy elvégezze a kényszeres tevékenységet. Ezt úgy éri el, hogy eltereli a beteg figyelmét a kényszerről, és valami más felé irányítja. Pl. beszélgetést kezdeményez vele.

Nagyon fontos tudni, hogyha a beteg megállta a kényszer elvégzését, akkor hatalmas félelemérzet jön elő benne, hiszen elmaradt a megszokott rituálé. Ezt a félelemérzetet a beteg érthető módon csökkenteni szeretné, a terapeuta viszont igyekszik ezt megakadályozni! Folyamatosan arra biztatja a pácienst, hogy tartsa a figyelme előterében a félelem érzését (expozíció)! Ez akár órákig is eltarthat, de ez az egyetlen módja, hogy a félelemérzet magától kioldódjon, és ezáltal csökkenjen. Ez azért fontos, mert így nyeri el a kényszeres a képességet, hogy a jövőben könnyebben ellenáll majd a késztetésnek (mert sajnos azok jönni fognak, szóval a kényszeresség nem szűnik meg varázsütésre).

Megjegyzés: a félelemérzet leküzdéséről tudni kell, hogy a beteg főleg az első időben annyira rosszul van, hogy inkább el akarja végezni azt a rohadt rituálét, mert még az is jobbnak tűnik, mint ezt a rettegést átélni. Ennek megelőzésére vannak különféle módszerek. Egyik ilyen a túlceremoniálás, mikor valami meglepő dolgot csinálsz a megszokott rituálé helyett. Vagyis átalakítod és erősen eltúlzod a válaszreakciót, pl. ötvenszer leírod a félelmet kiváltó mondatot vagy magad elé teszed a félelmetes tárgyat, pl. kést.