Ahogy telnek a napok, úgy közeledünk az egyre súlyosabb mesék felé. Következik a Hófehérke. Itt már nem lehet kikerülni, álomnak magyarázni a problémákat, hanem itt szembe kell nézni a legmélyebb félelmekkel. A hősök megismerik a halálfélelmet, de ez szükséges ahhoz, hogy felnőtté váljanak. Általában igaz, hogy abban a mesében, amelyik tartalmazza a halál és feltámadás szimbólumát, ott mennek át a főhősök a legnagyobb változáson. Itt hívnám fel a figyelmet, hogy a kognitív viselkedésterápia kényszeresek (és depisek) számára azt a megoldást ajánlja, hogy nem szabad a félelem érzését csökkenteni, hanem a terápia során át kell élni (expozíció). Természetesen némi előkészület után (erről majd még írok.)

Hófehérke története az anyával indít, aki a legcsodásabb tulajdonságokat képzeli el a gyermekének. Aztán mikor a gyermek megszületik, akkor az anya képtelen szembenézni a problémával, hogy a gyermeknek lehetnek olyan vágyai is, ami a szülőnek nem tetszik esetleg. Az anya képtelen szembenézni azzal, hogy a kicsi lányából felnőtt nő legyen. (Más magyarázat szerint rivalizál a lányával.) Állandóan rágódik a problémán (a mesében a tükrét faggatja).

Hófehérke természetesen elérkezik a felnőttkor küszöbéhez, és felébrednek benne a vágyak. Az anya ezt tökéletesen elutasítja. A király, vagyis az apa teljesen eltűnik a történetből, nincs jelen a lánya életében. A vadász szerintem azt a fiút jelképezi, aki iránt Hófehérke érez valamit, ami elől az erdőbe menekül. A fiúnak nincs bátorsága, hogy szembeszálljon az anyával (vélhetően a saját anyjáról kéne leválnia).

Hófehérke ezután a törpék közt éli hétköznapjait, ami vélhetően a habos-babos, rózsaszín lányszobát jelenti, amit az anyja épített köré. Vagyis benne marad a gyerekkorban, amikor még a lappangás időszakában van a szexualitás (és megpróbál jó kislány maradni). A törpék nem is értik meg Hófehérkét, aki időnként ki akar törni a kényelmes kis házikóból. Hófehérkét azért csábítja a szép öv, a fésű és az alma, mert már ébredezik benne a vágy. De mindannyiszor megijed ettől, talán mert az anyja szörnyűségesnek festi le előtte ezeket a dolgokat (a mesében méreggel itatja át ezeket a tárgyakat). Végül annyira megijed az almától, hogy halálba menekül (tetszhalálba). A törpék üvegkoporsóba fektetik, és remélik, hogy minden úgy marad, mint régen ...

Hófehérke képtelen áttörni az üvegplafont, a koporsó tetejét, amit magára csukott. De közben azt tapasztalja, hogy az élet nem áll meg körülötte, és egyik évszak jön a másik után. Mennyire más ez, mint a Csipkerózsikában, ahol az ódon kastélyt képzeli maga köré a hősnő. A törpék képtelenek fölébreszteni, nem is beszélve az anyáról, aki keserű diadalt ül ("én megmondtam!"). 

Közben az erdő mélyén készülődik egy másik esemény, elindul a királyfi, hogy megkeresse a szerelmét. Már nem a tanácstalan vadász, aki nem tud mit kezdeni a lánnyal. Kimozdítja a helyéről Hófehérkét, aki ettől kénytelen felébredni a tetszhalálból. Megérti, hogy az öngyilkosságba, agresszivitásba menekülni nem jó megoldás. El kell feledni az agresszív gondolatokat az anyával vagy más családtagokkal szemben, és más gyerekes gondolatokat. Pl. "ha én meghalok, majd még sírni fogtok utánam!".

Befejezés: készül az esküvőre az ifjú pár. A mese azzal fejeződik be, hogy a (nagy)anya is kénytelen belátni, hogy Hófehérke átalakulása után már ő sem maradhat ugyanaz.