Eaglet Creative Commons License 2019.02.13 -2 0 7107

2019. február 11. – Hétfő

Evangélium

Jézus és apostolai egyszer áthajóztak a Genezáreti-tó túlsó partjára, és ott kikötöttek. Amint kiszálltak a bárkából, az emberek rögtön fölismerték Jézust. Bejárták az egész környéket, s a betegeket hordágyon odavitték, ahol a hír szerint Jézus tartózkodott. Amerre csak járt, a falvakban, a városokban és a tanyákon, kitették a betegeket a terekre, és kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Aki csak megérintette, meggyógyult. 


Mk 6,53-56

Elmélkedés

Jézus útjának eseményeit olvasva észrevesszük, hogy az Úrnak egyre inkább az a szándéka, hogy az emberek ne csupán a csodák, a csodás gyógyítások miatt keressék őt, hanem tanítása, azaz az Isten országáról szóló örömhír miatt. Természetesen a csodák is fontosak abból a szempontból, hogy azok Isten országának látható jelei és megnyilvánulásai. De nem csak a test gyógyítása fontos Jézusnak, hanem az emberi lelkek gyógyítása is a tanítás által. Nem csak a testi betegségeket és bajokat akarja megszüntetni, hanem a lelki betegség, a bűn ellen is küzd, amikor szavaival a megtérés, a megújulás fontosságáról beszél. 
Főként kezdetben tapasztalható meg a tömegek részéről a csodálkozás, az ámulat. Vajon elegendő-e ez vagy valamilyen aktivitás is szükséges volna az emberek részéről? Csodákat várnak, gyógyulást remélnek, de vajon elegendő-e ez az Istentől jutalmat, nyereséget váró lelkület? Jézus nem tagadja meg segítségét senkitől, jótéteményeinek nincsenek határai, hanem engedi, hogy az emberek keressék őt és minden lehetőséget megragadjanak gyógyulásuk reményében. Akik most Jézus személyében felismerik a test gyógyítóját, hamarosan felismerhetik azt is, hogy ő az emberi lélek gyógyítója is. Valóságos Isten ő, aki eltörli az emberek bűnét és ezzel begyógyítja lelkük sebeit. Irgalmának köszönhetően szabadulunk meg a bűntől. 
© Horváth István Sándor


Imádság

Jóságos Istenem, hálás szívvel köszönöm neked mindazt, amivel mindennap elhalmozol jóságodból, köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Édes Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Szent kegyelmeddel eltökélem, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindenek fölött! Ámen.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható: 
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20190211.mp3

 

_______________________________________________