László Noémi

Levélregény

A Galéria árnyékában ültem,
néztem, hogyan lüktet a tér.
Fehér-fekete-szürke volt a város,
mint képernyőn egy sietős levél.

Köd ül az úton, apád jár eszedben,
a Rádayban új kocsmát avatnak,
borzas galambok tanyáznak a gangon,
eső esett, majdnem betört egy ablak,

tanítasz, olvasol, csomagban könyv jött,
zsenik csevegnek vendégségben nálad,
az ismerősök furcsán méregetnek,
dadogsz, feszengsz, vonogatod a vállad...

Őszvégi, sűrű adatforgalomban
a kultúrzsongás jótékonyan elnyel:
két szépen süllyedő talán-szerelmes,
bizonyság helyett félidézetekkel,

hogy másról a ruha, rólunk a máz
kerül le szemtől szemben állva.
Lassan hat óra lesz, megérkezel.
A nap szédítő fényt vet a világra.