Lutra Creative Commons License 2019.02.06 0 0 95160

Darányi Sándor

Ariadné

Hogy annyi nőre vágytam, a bejárható
Kitörési útvonalak természetét jellemezte,
Nem engem, a börtön alaprajzát. Mert végtére is
Mi a szerelem, ha nem rejtekajtó? S a vágy, hogy rátaláljunk,
Szabadulás művészete, szökés; és folyton visszazuhannunk
Is csak az itteni gravitáció jellegéről mond valamit,
Meg hogy akkor más kiutat kell keresni, mert a hús
Cserben hagy, csapdába ejt, nem kijárat, hanem a kriptából előleg,
Noha kezdetben többnek látszott.

Az anima semmire nem törekszik, mégis mindent elér,
Innen a hitele. Mutatja az utat,
Jó és rossz egy neki, noha akarattal nem okoz bajt,
Csak hív a helytállás közepette, egyre halkabban,
Ám lankadatlanul. Ő kalauzol el
Romlandó másaihoz, maga romolhatatlan,
Hogy belsőből külsővé váljék, alakot keres magának,
Mert a változatlanságban van valami szegényes,
Vezetőd tévutakon; rá ismersz folyton, minden nevetésben
És sírásban, elbűvölő akaratlanok leányára, akinek lényege,
Hogy oly kedves legyen hozzád, amilyen te sose voltál magadhoz,
Ezért kerested pont őt, aki adni megtanít,
És nincstelent, megtanít elfogadni.

Noha nem volt pontos elképzelésem, mi a feladatom,
Igyekeztem rugalmasan kitérni előle, és biztosan másutt
Kötöttem ki, nem ahová a szelek hajtottak volna,
Navigálva kényszeresen, ezzel a szabad akaratnak
Nevezett valamivel, ami akár a szextáns,
Úgy működik, ha a kételyt leeszi róla a rozsda;
Mi pedig érezzük még a konstellációkat,
De erejük már meghalad. A belső csillagképek
Mindenórás világa, mindenki feje fölött
Ugyanaz az égbolt, a tudattalan görbülete,
Szerepharcra boldogság akarása, legmagasabban pedig
Az üdvharc, de mind csak tájékozódás, kanyar az útvesztőben
Egy beépített akarat iránytűjét követve,
Hogy van kijárat, csak a fonalat kell megtalálni ismét,
Ebben a fáklyátlan sötétben. Mert hajózni kell, nem élni.