hadsz Creative Commons License 2019.01.29 -1 2 20311

A Lengyelországban épült volt szovjet atomfegyver raktárak közül kétségkívül a 3001-es az, amit ha valaki az országban jár, és érdekli a téma, mindenképpen érdemes megnézni! Az objektum 2015. december végétől múzeumként működik, megadott időpontokban vagy előzetes egyeztetés után látogatható.

A tavalyi kirándulásunkat már úgy terveztük, hogy ez a helyszín sem maradhatott ki belőle. Az egykori laktanya a Balti-tenger partjától nem messze fekvő Bialogard közelében, egy sűrű fenyőerdőben található. A közútról lekanyarodva egy jellegzetes katonai bekötőúton haladva 3 km után értünk a bázishoz. A laktanyát is sikerült hasznosítani, jelenleg büntetés végrehajtási intézet.

 

A 7-es típusú atomfegyver tárolók előzménye egy 1965 februárjában megtartott hadgyakorlat, amelynek célja éles rakéta fejrészek és atombombák szállítása szárazföldi-, légi-, és vízi úton a Szovjetunióból közvetlenül az azokat célja juttató alakulatokhoz (ilyen hadgyakorlatot a VSz többi országában, így nálunk is tartottak). A gyakorlat messze nem a várt eredményt hozta, és mivel egy esetlegesen kirobbanó háborúban az idő az egyik legfontosabb tényező, elkerülhetetlennek látták, hogy a folyamatot, amennyire lehetséges, felgyorsítsák. Kézenfekvőnek tűnt a baráti (valójában ütköző) országokban az atomfegyverek raktározása a megfelelően felépített és üzemeltetett objektumokban - természetesen szigorúan csak szovjet alakulatok által felügyelve.

1967. február 25-én Moszkvában a lengyel és szovjet honvédelmi miniszter aláírta azt a szerződést, mely szerint az országban három speciális tároló épül 1969 novemberéig. A programnak a Wisla (Visztula) nevet adták, és a három bázist 3001, 3002 és 3003-al számozták. Az építkezés teljes költsége 180 millió Zlotyira rúgott, melyet - talán mondani sem kell - a lengyel állam finanszírozott. A munkát a lengyel hadsereg műszaki alakulatai végezték (ők úgy tudták, híradó egységek létesítményeit építik), amellyel végül 1970. január 30-án készültek el, és adták át ezeket a szovjet RTB (Ремонтно-Техническая База - javító technikai bázis) alakulatoknak. A objektumok kiszolgáló laktanyáiban települt zászlóalj nagyságú szervezetek közvetlenül a szovjet Honvédelmi Minisztérium 12. Főigazgatóságának/Főcsoportfőnökségnek alárendeltségébe tartoztak.

 

A volt laktanyától több szakaszos védelmi rendszerrel elválasztott zárt területből mára csak a tárolók maradtak. A rakodórész feletti tetőnek és a légi felderítés ellen póznákra feszített álcahálóknak már nyoma sincs. Ellenben ahogy kinyílt a hatalmas páncélajtó és beléptünk a bunkerbe, egy időutazás vette kezdetét, vissza a ’70-es, ’80-as évekig.

 

 

A fotókon a kétszintes központi terem, ahol a rakodás, daruzás mellett a fejrészek időszakos ellenőrzését, összeszerelését is végezték. Az alsó szint egyik oldalán a négy tároló helyiség, velük szemben pedig a bunker üzemeltetését biztosító műszaki, technikai kiszolgáló részleg került kialakításra. A ”gyártmány” mozgatásakor, emelésekor mindennek és mindenkinek megvolt a pontos helye, amelyet a padlóra festett fehér, többnyire számozott jelzések határoztak meg. Mindenki tudta, hogy egy adott feladat elvégzésekor pontosan hol kell állnia, legyen szó a fegyverek szállításáról, ki-, berakodásáról, karbantartásáról, ellenőrzéséről, stb. A jobb szélső fotón falra szerelve látható a világítás, valamit a sűrített levegő, vákuum és a hélium szabályozó doboza, és azok csővezetékei.

   

   

Mindegyik tároló terem 21 m hosszú, kb 120 m2 alapterületű, melyekben szigorúan szabályozták a beállított hőmérsékletet, páratartalmat. A padlón látható hornyokba kampókkal rögzítették a fejszállító kiskocsikat. Maguk a fejrészek egy kb. 3 m hosszú hengeres, hermetikusan lezárt és semleges gázzal (hélium) töltött konténerbe voltak elhelyezve. Egy ilyen kiskocsit kiállítottak az egyik teremben, igaz a rajta fekvő ”rakétafej” házi gyártmány, csak a szemléltetés végett készült. Ezen kívül több, a harcászati, hadműveleti rakétákhoz és az alakulathoz kapcsolódó tárgy, eszköz, műszer, dokumentum, stb. is megszemlélhető. Külön érdekesség a teljes laktanya nagyon részletes és ügyesen kidolgozott látványos makettje.

  

 

 

A felső sor fotóin a létesítmény szükséghelyzeti energiaellátást biztosító 6 hengeres dízel aggregátor látható, mellette a falra rögzítve a gázolaj (napi fogyasztás) és a motorolaj tartályai. Mögötte a kék ajtós szekrényben kaptak helyet az akkumulátorok. A jobb szélső képen a szellőztető rendszer helyisége, ahol aktívszén-, és durvapor szűrők végezték a ventilátorok által beszívott külső levegő tisztítását, és a belső használt levegő regenerálását. Az alsó sorban az objektum agya, a központi vezérlő szoba kapcsolószekrényei. Minden működik, ezt kísérőnk be is mutatta. A jobb alsó fotón a légkompresszorok és a sűrített levegő tartályai láthatók, sajnos a hélium palackok már nincsenek a helyükön (sárga pántos konzolok).

  

  

  

Ebben a plexidobozban végezték az atomtöltetek neutron-generátorainak időszakos cseréjét, ellenőrzését. A labornak és a doboznak is külön elszívó rendszere volt, megakadályozandó, hogy veszélyes anyag kerüljön a belső, zárt térbe. Szintén itt, pontosabban az ebből nyíló kis helyiségben, polcokon tartották a gyújtószerkezeteket (a bal oldali képen az ajtó mögött látható). Minden, ami itt kiállításra került, eredeti, és ezekben a szobákban használták.

 

 

A bunker dombjának tetején található a személyzeti bejárat és annak teljesen hétköznapi, jellegtelen álcázó házikója. Innen meredek lépcsőn keresztül lehetett lejutni a páncélajtókkal védett bejárati zsiliprendszerhez. Természetesen ide csak a különleges engedéllyel rendelkezőknek volt lehetősége belépni. Az RTB-nél szolgáló katonák legnagyobb része még a technikai területre sem jutott be soha, nemhogy a bunkerbe.

   

   

Nagyon komolyan vették az őrzést és a biztonsági rendszabályokat. A többsoros szögesdrót és elektromos kerítés, lépésjelzők, kutyás járőrök, reflektorok mellett géppuskafészkekben posztoló őrök is vigyáztak a területre. Sőt, közvetlenül a bunker mindkét rakodóbejárata felett is elhelyeztek egy-egy állást.

 

 

Az előző, 3002-es objektumnál már említettem, hogy a lengyelországi RTB-k területén - kivételes módon - megtalálhatók (leszámítva a 3003-ast, ahol ezt már elbontották) a Gránit típusú építmények, melyek feladata az újabb generációs, különleges tüzérségi fegyverek tárolása volt. Ezeket a mindkét irányból megközelíthető és hozzáférhető, megerősített, vasbeton szerkezetű, 33 m hosszú tárolókat a ’80-as évek első felében építették. Mivel előregyártott elemekből állnak, viszonylag gyorsan össze lehetett ”rakni” őket. A ’70-es évek végétől a szovjetek rendszeresítették a nukleáris töltetű 152 és 203 mm-es tüzérségi lövedékeket, amelyekkel ’80-’82-től már elláthatták a kelet-európai országokban állomásozó csapataikat. A Lengyel Néphadseregben pedig 1985-től álltak hadrendben a taktikai atomlövedékekkel is bevethető 2Sz7 Pion jelzésű önjáró ágyúk.

 

 

Az atomfegyvereket 1990-ben kivonták Lengyelországból, a 3001-es bázis - immár kiürítve - még az év szeptemberében visszakerült a lengyel alakulatok őrzése alá.