Bozsik Péter

Mozaikdarabkák

               _{J. A. emlékének}

A fogalmak hideg
vasak, melyeket csak messziről
szemlélni jó.

Konyhánk már homállyal teli.

Álmomban
sokszor alszom úgy
a Népligetben, mint egyszerű
hajléktalan,

míg te varrod közös
takarónk, amely szétesett,
mint örökké-
valóság heveny láz után.

Lámpámban sötét éj pilléje repdes.

Szaggatsz, mint fergeteg
az erdőt. Vigyázz: ez küzdelem!
Piros vérben áll a tarló,
homály inge mögött dereng a rét.

Azt mondtad: ne hozzak virágot
-jön a tehervonat.

Én nem emlékszem
és nem felejtek;
maradok fölöslegesnek.

Nem találok szavakat magamra
- néma, vak varjú kereng a fán.

Egy ringyóért (érted), akiben semmi szív
nincs, egyszer már
megtagadtam
önmagam.

Magam
most
elbámészkodtam,
és rám esett egy nagy darab kő,
könnyű fehér ruhában.

Zsoldos a férfi, a nő szajha,
tudod.

Hogy nincs bocsánat.