A honfoglalás korának legfontosabb, mert "legbőbeszédűbb" közel egykorú forrása. Szemben a magyar krónikákkal, amelyek jóval később íródtak, s irodalmi klisékkel tűzdeltek, vagyis a fantázia szabadon szárnyal bennük. De vajon a DAI hiteles adatokat közöl, megbízhatóan informál? Miért lenne megbízhatóbb, mint a magyar krónikák, a nyugati elfogult, kliséket halmozó híradások? Pro és kontra. Ami kétségtelen, a DAI megkerülhetetlen, mert "bőbeszédű", legalábbis a többi (közel) egykorú forráshoz képest.
A mű értelmezésekor minden kor az uralkodó ideológiának megfelelően magyarázott bele, értelmezett át szavakat, mondatokat, fejezeteket... Trianon előtt P mester gesztája uralta a közvéleményt, a millenniumi ünnepségek is a krónikák nagyszerű párducbőr kacagányos Árpád vezérét, s a dicső honfoglalókat emelték piedesztálra, pozitív öntudatot sugározva, amúgy magyar virtussal, az osztrákok ellenében. Aztán Trianon traumája egyszerre megváltoztatott mindent. A románok szintén P mesterre mutatva hivatkoztak arra, hogy ők már korábban ott voltak Erdélyben, így hirtelen új forrás után kellett nézni. A DAI kapóra jött, hiszen abba a románok nem tudták belemagyarázni, hogy az ő elsőbbségüket bizonyítja. A bolgárok, szlávok elfértek, főleg a bolgárok, hiszen ők nem szlovákok, s nem formáltak igényt Nagy-Magyarország egyetlen darabkájára sem. A szlovákok meg ekkor még nem számítottak, a csehek is inkább a németek ellen virtuskodtak. Az átkosban még tovább erősödött a DAI forrásértéke, hiszen "múltad a fájó, bús ezer év", s a nemzeti öntudatot jól le lehetett hűteni a DAI-ból kiolvasható besenyők gyalázta vert had képével, s jól oda lehetett sózni a krónikák büszke népének felemelt fejjel virtuskodó, "magyarkodó" kései utódainak. Hogy ma mi van? Ugyanez. Az ideológiai megfontolások nagyban befolyásolják az értelmezéseket. Korábban miért lett volna ez másképp? Nem véletlenül foglalkozom annyit az ideológiákkal. Véleményem szerint a DAI éppen úgy egy politikai megfontolások alapján született propaganda kiadvány, ahogy a későbbi korok számos egyéb történeti munkája. Az aktuálpolitikai megfontolások igenis szerepet játszottak még egy olyan "tankönyv", mint a DAI megírásában is.
Mielőtt az ideológiai alapú hozzászólások mocsara elöntené a topikot, sorra veszem, hogy én mit látok a műben. A következő hozzászólások egy-egy témát vesznek alapul, járnak körbe. Hogy könnyebb legyen a hivatkozás, a keresés, paragrafusokba szedtem. A kulturált vita szabályai szerint megfogalmazom az álláspontomat, amit lehet vitatni, lehet cáfolni, ellenállítást felhozni, "bizonyítani" :) hogy ezt a költői kifejezést használjam, amit sokan mások is használnak, de művelni kevesen művelik... A további értekezés helyett jöjjön a lényeg.