2016 májusában mutatták be Sándor László előző évben készített zeneművét, amelynek ihletője Weöres Sándor 75 éves gyerek(?)verse, Az éjszaka csodái volt.

 

A verset korábban, még húsz éves korában, az idén lesz 50 éves Kaláka együttes is megzenésítette, és 2017-ben a Miskolci Szimfonikusokkal közösen is előadták...

.

.

        Az éjszaka csodái

.

A városvég itt csupa szürke ház,

a részegekre angyalka vigyáz,

s a villanyfényben, mint aranykehelyben

alusznak a tűzfalak, háztetők

s a sorompón túl ében-szín delejben

zizegnek a láthatatlan mezők -

a messzeség öblén pár pisla fény ég,

mögöttük nyugodt mélység a sötétség -

.

Ha becézésem és csókom se kell,

kicsi lány, mivel ringassalak el ?

Ha elzár tőlem a buta lakat,

lesajnál minket majd a virradat.

Bámuljuk egymást búslakodva és

szánk sarkát bontja már a nevetés.

.

Te ! ha hiszed, ha nem hiszed,

úgy szeretem nevetésedet,

mint kinn ezt az éjszakát,

lámpavilágos éjszakát -

aranypor mállik az éj válláról,

s szemközt a sarkon a cégtábláról

furcsán szökken a pentameter-sor elő :

"Tóth Gyula bádogos és vízvezeték-szerelő"

- a nevetésed is ilyen bolond :

mindenre illik és semmit se mond.

.

Üldögélünk csendesen,

két jó-gyerek, rendesen,

messzi kocsma-zene hallszik,

a környéken minden alszik,

az alkóvban odaát

mélyen alszik anyukád, s

szomszédban a Vakos néni,

ferdeszájú Vigláb néni,

Balogh úr, a vasutas,

imádód, a kis-inas -

.

Itt is, ott is, emitt is, amott is

bajszos rendőr őrzi az álmot,

nagyfülü bagoly őrzi az álmot,

mint kinn ezt az éjszakát,

lámpavilágos éjszakát -

itt is, ott is, emitt is, amott is

dongnak az öreg faliórák,

bánatos hangú ingaórák,

fodrozzák az éjszakát -

.

Alvó lélek, kússz a tájon,

álmodon mint pókfonálon,

huss ! huss !

Föl a légbe visz az út,

tág a lég,

tág az út,

tág a lég,

tág az út,

hozd az örömöt, hozd a bút,

hozd az örömöt, hozd a bút,

huss ! huss !

.

Nézd ! a ház

mint a felhő, fényt cikáz,

mozdul, mint a barna-béka,

vele mozdul az árnyéka,

és belőle alvó lelkek

párolognak, légbe kelnek

a kéményből, mint a füst,

az ereszről, mint ezüst -

száll a kövér Vakos néni,

deszka-vékony Vigláb néni,

és köröttük nagy sereg

libben, szökken, hempereg -

.

Ni, a Gős pék ketté-bomlott

és kergeti önmagát.

Balogh úr a templomtornyot

fújja, mint a furulyát,

azt fújja, hogy : "Ne sirasson",

mégis könnyezik belé -

Ott meg a cukrász-kisasszony

tipeg fejjel lefelé -

.

Vigláb néni peckes-módon

sétálgat a sürgönydróton,

krinolinja lyukas-hordó,

kezében egy napraforgó,

vékony nyakán férfi-gallér,

oldalán egy szép gavallér.

Vigláb bácsi nagy-kesergőn

kuporog egy lámpaernyőn,

nézi párját : "Lássa, kérem,

parádéra megy a pénzem.

Nekem pohár sörre sincsen,

neki fodrász, ruha, minden.

Én megmondtam már ezerszer,

hogy hibás a mai rendszer,

államreform kéne régen,

persze nem hitték. Na tessék !

Adó, lakbér . . .  nem csekélység !

Öt gyermekem van, kérem !"

.

Oda nézz, szösz-bogár :

ott a boltos lánya áll,

boltnak hisz egy fecskefészket,

benne várja a vevőket :

ez már mégis hajmeresztő,

hogy ma senki be se néz !

Majd belép a szívdöglesztő

hollywoodi filmszinész :

"Kérek kilenc fogkefét,

ráadásul a kezét."

Röptük össze-vissza húz . . .

rá ne nézz, mert megvakulsz.

.

Mogyoró Pál ezalatt

megfogott egy sülthalat.

"Tanár úr tudná talán,

milyen hal ez ? macskacápa ?"

"Rá van írva uszonyára,

de nincs itt az ókulám."

Pál örült, hogy futhatott

és szekundát nem kapott.

És a ritka állatot

vezeti egy hosszu hídon :

"Majd vadászni megtanítom."

.

Tejes-ember a kéményen

üldögél, mint nyári réten,

kisgyermek lett újra szépen,

mézes-kenyér a kezében.

Távol, öreg bükkfa alatt

labdázik egy fiú-csapat,

ő a szemét rajta-felejti,

mézes-kenyerét halkan elejti,

kicsúszik alóla a rét, meg a kémény,

s eltűnik az éj csipkéi mélyén.

.

És erre-arra az alvó csapat

potyog a falról, mint a vakolat.

A villanyfényen átdereng az ég,

s a városon túl látszik a vidék,

a dombok gyengéd-rajzu háta

- és elcsitul az alvók karneválja.

Jön a söprőgép tompa morajjal,

mögötte a hajnal

fut lobogó szőke hajjal,

csörömpöl a reggel, száll a fény . . .

és az éji tág csodát,

ezt a fura micsodát

ketten láttuk : te meg én.

.

/1940/

.