Lutra
2019.01.02
|
|
0 0
95060
|
Madár János
Hullong az idő
Ki hagyta rám ezt a földet, a hófehér csontoktól fekete tájat, hogy szívemhez ér a csönd, lélegzetvételnyi alázat?!
Mintha nyelvemet vágták volna ki, úgy nyomorítja lelkemet a szégyen, a bennem élősködő gyász, romló anyagba falazott éden.
Nincs menekvés, gyertyák remegő fényében siratom gyermekkorom; kitárt tenyeremre, könyörgő kőre – mint a tiszta hó – száll a korom.
Hullong lassan az idő, és a fejfák süppedő szememtől áznak; fölissza a szétszórt rögöket a vér, gyökerek zsolozsmáznak.
Imára kulcsolom szépen a kezemet, tekintetem fölemelem az égig, nyugodjanak békében szívem alatt az éjszakák végezetéig. |
|