Lutra
2018.12.29
|
|
0 0
95051
|
Csengery Kristóf
Cövek
Halottat mosdat a fény: kiterítve fekszik a délelőtt. Nem veszel részt a tiszteletadásban. Tömböket vártál az időtől, súlyos és áthatolhatatlan anyagból épületeket, ne cikázhasson bennük szelével a kósza esetlegesség,
de ez a kiismerhetetlen és képlékeny, áttetsző és folyton változó közeg megbénít és nyugtalanít: most már mindig ebben kell irányt találnod, utat keresned? Találkozás helyett kitérni, félrehúzódni és lecövekelni – erre
biztat valami. Igen, cövek. Magadat fához pányvázni, oszlophoz kötözni, ezt sürgeti a csontokban és inakban remegő lélek; megállni mozdulatlanul a mindenütt imbolygó mozgás ellenében. Karmodat, ha volna, a pillanatba vájnád,
erősen megragadva, ami van – ne múljék, ne alakuljon át valami mássá. Reménybeli növény, szilárdat áhítasz, kemény, de tápláló talajt, melyben lassan gyökeret verhetnél, szívni kezdve, amit korábban nem találtál meg sehol: a biztonságot. |
|