Wow. Pontosan ugyanazt érzem, mint te, Liliomleány. Hasonlóképpen, eddig én sem voltam aktív résztvevője a fórumoknak, csak megszállott olvasója, de mostmár úgy érzem, hogy a környezetemben senki sem tud olyan támogatást nyújtani, mint egy sorstárs, ígyhét egye fene - itt vagyok.

Szóval nekem idén áprilisban volt egy missed ab-m (8. héten még minden rendben volt, aztán a 12 héten böffent egyet az ultrahangos néni, hogy sajnos nincsenek jó hírei..méretei alapján már a 9. héten elhalt az embrió.) Aztán most novemberben ismét teherbe estem (2 hónap próbálkozás után), de most ugyanazt érzem: nem vagyok terhes. Megszűntek az eddig is vérszegénynek mondható terhességi tüneteim és a terhességi teszten is halványodik a pozitív csík. Január 2-án mennék a dokihoz, de már a műtét időpontjáról gondolkozom. 

És akkor ott van a barátnőm, aki "jaj, nem is akartunk babát, de becsúszott, hihi", hírből sem ismeri a feszültséget és aggodalmat terhesség alatt, mert ő amúgy is "laza kismama" akar lenni, és csak amiatt panaszkodik, hogy mennyire rosszul van reggelente (BÁRCSAK HÁNYHATNÉK ÉN IS!). És ilyenkor a szomorúságom mellé begyűrűzik a szégyen is, mert gyűlölöm hallgatni, utálom, hogy neki ilyen könnyen megy és mérhetetlenül irigy vagyok rá. 

Amit most fogok tenni és egy kis perspektívát és nyugalmat az, hogy minden lehetséges módon kivizsgáltatom magam. Ti terveztek ilyet? ha igen, mivel kezdtek? (Mondanom sem kell, az orvosomra nem akarok hagyatkozni, mert a 3. vetélésig nem is vesznek komolyan. Na azt pedig nem fogom megvárni.)