demográfiai háború Creative Commons License 2018.12.24 0 0 1388

Ilyen generációs ablakokkal, ilyen gurtnival. Az ablakcserét még nem vállaltam be a külső szigeteléssel együtt. ezeket egyszerre kell majd megcsinálni egyszer. de félek a penésztől és sztrájkolnak a nyomdában. Az ablak és a szekrény fala külső fal. Nem szerencsés a szekrényt külső falra tenni, tudom. A belső ajtók üvegesek voltak alul felül. a gyerekek miatt ezt mindenképpen ki akartuk cserélni, ez lett belőle. Ezek ugye körben gumisak, így huzat nincs ez fontos, de azért a gurtninál nem kellemes az időjárás. a külső fal nem szigetelt, de a stukatorban ujrahasznosított papír van 200e volt (10x10 ház). Immergas kondenzációs fűtés, mindenhol nagy radiátorok és alacsony előremenő (42-50 fok). Csak gázzal fűtöttem tavaly 1500m3. Három gyerek mindenhol 22-23 fok éjjel-nappal, csak ugye ebben a kis szobában nem sikerült csak 19-20 fok. Fázósak vagyunk.

a tájolást nem tartom fontosnak mert a "kísérlet" este 10-től reggel 7-ig tartott. ez idő alatt -2 fokról -5 fokra hűlt kint.

 

A lényeg hogy nem tudom effektíve mérni a vizes radiátor hőleadását, de mint kiderült jóval elmarad a 750 wattól amit a villanyos radiátor produkált, mert ugye csak a villannyal magában sikerült a 22-23 fokos mutatvány.

 

Elsősorban én is plusz infóra vágyok mástól, mert a gyerekek miatt terjeszkednünk kéne a hátsó, gazdasági helységek irányába, és az áram az ami biztos.

 

a vázolt mérés megcsillantott bennem egy reménysugarat.

 

 

Előzmény: VodkaTam (1386)