A tanári pálya régen inkább férfipálya volt, és nagyobb megbecsültség járt vele. Ahogy írod, a férfiak nem nézik el, hogy rabszolgabérért dolgoztassák őket. Hol van akkor a nagy öntudata a dolgozó nőknek, ha így hagyják magukat kihasználni!?

Hitler Németországában a nőket először emancipálták, azaz hirdették a női egyenjogúságot. A 2. világháborús filmekben is láthatod, hogy mennyi a női kalauz vagy tanítónő. Később Hitler a nőket arra akarta nevelni, hogy sok árja gyerekkel teleszüljék az országot (akiket ő aztán ágyútöltelékként is használhat).

A munkahelyén rabszolgabérért robotoló nő kétlem, hogy normálisan tud foglalkozni a gyerekeivel, főleg a lelki életükkel. Ma már a háztartásba sok férfi besegít, és ezt nem érzik szégyennek. Inkább arra van szükségük, főleg a fiatalabb férfiaknak, hogy a nő társ legyen, és megossza velük a szülői szerepet.

A munka nem jár automatikusan a lakhatás megteremtésével. Nagyon sokan élnek dolgozói szegénységben. Vagyis mire kifizetik a lakbért, rezsit, alig marad nekik az alapvető szükségletre. Takarékoskodni meg pláne nem tudnak, mert nincs miből félretenni. A hajléktalanok általában azok közül kerülnek ki, akiknek bedőlt a devizahitelük vagy a családjuk nélkül utcára kerültek. Egy olyan férfi vagy nő, akinek jó házassága van, és segítik egymást a munkában, a legritkább esetben lesz hajléktalan.

Ez nagyon sok munkára igaz, ami a takarításra, hogy miután megcsinálod, öt perc múlva már ott virít a kosz esetleg. Ezt nagyon nehéz elfogadni, de attól még van értelme az ilyen munkának is, sőt. Egy pszichológus is lelki nagytakarítást csinál az emberrel, aki fölkeresi. 

Valóban nem volt 100 évvel ezelőttig a nők számára más lehetőség, mint a feleség szerep. De teljesen ez sem igaz, mert hallottunk pl. királynőkről, királyi szeretőkről stb. Az is jó, hogy manapság van lehetőség munkát vállalni. De ez nem jelenti azt, hogy az összes nőt be lehetne sorolni egyetlen kategóriába, mégha ez tetszene is egyeseknek.