"akit "úgy huzaloztak", annak nem hátrány a hagyományos feleség szerep, hanem azt élvezi, hogy ebből is kihoz valamit."

Erről egy nagyon durva példa jut eszembe, és nagyon remélem, hogy senki nem érti félre! Szerintem annak, akinek a munkája az első, bármilyen munkát képes elvállalni, tekintet nélkül annak következményeire. Pl. amiről a másik topikban beszélünk. Hogy miért nem lázadt föl a német nép Hitler ellen? Az egy dolog, hogy Hitler nem kötötte a nagyközönség orrára, hogy mik a valódi céljai. Másik dolog az, hogy a németek nagyon kötelességtudóak voltak akkor is, és sajnos fönntartották a háborús és a gyilkoló gépezetet évekig. Nemcsak a koncentrációs táboroknak voltak őrei, és több százezres tagsága az SS-nek. Hanem az egyszerű hivatalnokok is legépelték, hogy pl. mennyi hajat értékesítettek, ami a kivégzettek fejéről lett levágva. Az kizárható, hogy ez a sok ember mind pszichopata lett volna. Sőt, pszichológusokat kellett alkalmazni, hogy bírják a kivégzéseket (igen, sajnos a pszichológiát is lehet rosszra használni).

Természetesen ez egy nagyon extrém példa, de azért sarkítottam ki a kérdést, hogy lásd a különbséget. Van olyan ember is, aki inkább föladja a munkáját, ha az ellenkezik a személyiségével. És az ilyen ember a személyes kapcsolataiban ugyanolyan kiteljesedést lát, mint te a munkádban. Ez valóban genetikai örökséggel függhet össze, ahogy célzol rá. Mikor 100ezer éve a Homo Sapiens kirajzott Afrikából, már akkor feltételezhető a tudomány szerint, hogy két markáns csoport volt. A dopamin túltengéssel élők, akiket hajtott a kalandvágy. Meg a többiek, akik a mindig ott akartak maradni, ahol eddig. A pszichológusok is alkalmazzák a két csoportra osztást, ti. az introvertált és extravertált embereket különböztetik meg. Jézus ezt úgy mondta, hogy vannak a világ fiai és a menny fiai. Az első ügyesebb a világ dolgaiban, a másik a lélek dolgaiban.