Biztos van benne egy ilyen is, hogy puszta érdek. De a 15 év alatt sok mindent végigcsináltunk. Pl. ez a ház is úgy lett meg, hogy ő egyáltalán nem akart a városból kiköltözni. Aztán mikor látta, hogy én a telekvásárlásig eljutottam, akkor már ő segített a kis házat rendbehozni. Sajnos neki sincs anyagi tartaléka a saját keresményéből, ez részben az ő hibája. De ha akarna, akkor a vagyon megosztás után vehetne magának egy másik kis házat, minimális hitellel.

Inkább a magánytól fél nagyon, a társtalanságtól. A családomba két kézzel kapaszkodik, mert az övé egy csődtömegnek látszik néha. Szerintem nem csalt meg soha, nekem viszont sok mindent elnézett, csak hogy megtartson. Most kissé igyekszik megváltozni, mert megijedt, hogy én találok magamnak valakit.

Nekem az nem tetszene, ha megakadályozná három ember boldogságát azzal, hogy nem akar válni. De így, hogy nekem a nagy szerelmem valószínű örökre plátói marad, azért én sem szeretnék csukott szemmel a válásba rohanni (ismered a mondást, két szék között a padlóra esni). Egyelőre ebben maradtunk, hogy ha nem változik semmi, akkor január elején megyünk az ügyvédhez, megbeszélni a lehetőségeket. Nagyon nehéz ám még ez mellett is kitartani, mikor még anyám is a fülembe karattyolja állandóan a kétségeit.

A gyerekkérdést azért tartom állandóan ébren, mert én már eléggé benne vagyok a korban, de azért még a negyvenen innen. Így talán lenne lehetőségem két vagy három gyerekre, ha most kezdeném. Ha a szerelmem nem csinál föl erdésznének, ahogy a nóta mondja, akkor azért csak kell keresnem valaki normális apajelöltet. És akkor jobb a rossz, mint ha valaki még rosszabbat találnék.