Na, hát ezt akár én is írhattam volna. Ma is emlékszem milyen volt, mikor először megláttam vagy fölfigyeltem rá, és ez kb. egy éve volt. Soha nem éreztem még ilyet, és mondhatom úgy kellett utána magamat fölmosnom a padlóról. Néha inkább kerültem, mert nem bírtam a közelében maradni, mintha mágnesként vonzott volna hozzá valami. De akkor meg az idegesített, hogy miért nem mentem oda?

Biztos vagyok benne, hogy ő soha nem vett észre. Aztán egy nap úgy alakult, hogy melléje kerülhettem volna egy percre. De hirtelen elhatározásból úgy döntöttem, hogy most nem, de ha még negyedóra múlva visszamegyek és ott van, akkor megszólítom. És láss csodát, éppen menni készült, de a kedvemért maradt még pár percet. 

Aztán is történtek hasonló, nehezen megmagyarázható dolgok, és én célozgattam erre. Szerencsére nem utál vagy ilyesmi, de iszonyú volt szembesülni azzal, hogy ő nem ugyanazt érzi. Hogy ő könnyedén túltette magát azon, ami nekem egy nagy találkozás volt az életemben.

Én igyekszem úgy fölfogni, hogy ez is egy olyan eset volt, amiből tanulhatok, ami által fejlődhetek. De nagyon nehéz földolgozni, hogy vele volt eddig a legtöbb közös téma a férfiak között, akik iránt éreztem valamit. Még a hibáit is el tudnám nézni, ami tőlem nagy szó. Talán megértettem, amit lentebb írtál, hogy a botlása azért szép, mert "ő" botlik el.

Amúgy a plátói viszony soha nem viselt meg, és érdekes embereket ismerhettem meg általa. És még azt is elhiszem, hogy van, akinek ez ijesztő, mert fél a zaklatóktól.