Még annyit, hogy mint régebben írtam, én nem voltam "hűséges" a plátói szerelmeimhez a mostaniig. Ő az első, akinél megértettem, hogy milyen a hűség, a kitartás. Vagy az intim kapcsolat. Mondom ezt úgy, hogy összesen kb. 15 percet beszéltem vele életemben, és lehet, hogy ez így is marad.

Ez utóbbi nagyon elkeserített, de megtanultam bízni magamban és az isteni beavatkozásban. Az elsőben sokat segített a kognitív viselkedésterápia. A másodikat már nehezebb volt elismernem, hogy létezik, de olyan dolgok történtek, hogy el se hinnéd, ha elmondanám. Persze Jung az ilyen jeleket nem egy istenségnek, hanem valami rejtélyes fizikai kapcsolatnak tulajdonította. Ilyen a szinkronicitás, pl. valakire gondolsz, és ő váratlanul megjelenik egy olyan helyen és időben, ahol egyáltalán nem számítottál rá. Mint a Büszkeség és balítéletben, amikor Mr. Darcy kimászik a békanyálas tóból, és összefut Elizával.

Tehát bízok abban, hogy vagy összejövök vele vagy ha nem, akkor a férjemmel helyreáll a kapcsolatunk (ami nem lesz tökéletes.)