Litauszky István

 

 

MÉSZÖLY

 

A Balaton hullám-zenéjű csendjét

hallgatta tűnő éjszakákon át.

A kelő Nap már látta vászonát,

szelíd színekkel surranó ecsetjét.

 

Festett. Már a tájat nem is nézte.

Felhő-árnyú, képőrző szeme

színek, formák egységét idézte,

az összhangot, mely látható zene.

 

Lányok jöttek. Szép vállukon korsó.

Léptükre halkan felzizzent a fű.

Tekintetükben ébredő csodálat.

 

Míg dolgozott, mögötte csöndben álltak

s nézték, hogy egy szépívű, utolsó

ecsetvonással teljes lesz a mű.

 

 

Magánbeszéd [37.]