Litauszky István

 

 

NOCTURNE 1.

 

Fényimádó fehér tenyerét

a bodza reszketőn kitárja.

Csillagfürtökkel terhes éji ég

borul a tájra.

 

Csend mindenütt.

Tört ág ropog.

Valahol villamos siet.

A partravetett város sóhaját

hozzák a zizegő sinek.

 

Hegyoldalon, ahol a lomb

árnya mint olaj kékje mély,

valaki jár,

valaki vár,

valaki még remél.

 

 

Magánbeszéd [22.]