Létay Lajos

 

 

TŰNŐDŐ

 

Citromlepke lebeg át a kerten,

Meg-meglibben a dohányvirág.

Szemem semmiségeken felejtem.

Csönd van. Senki nem hív, nem kiált.

 

Annyi minden van s volt a világon,

tűnődöm, én vajon még vagyok?

Mennyi volt a valóság, az álom,

élni még vagy halni volna jobb?

 

Arcomat én már kezemre hajtom,

elfödni kudarcom, szégyenem:

mért hittem, hogy küszködve, kitartón

a világ majd jobb lesz énvelem?