Az ateista is hisz valamiben, csak mondjuk azt ő választja meg magának.

Például hihet abban is, hogy az emberiség nem pusztítja ki önmagát. Abban is hihet, hogy leszármazottaink a felhalmozott tudást birtokba veszik tanulás által és ezt a kincset saját és utódaik hasznára fordítják. Ezáltal egy emberhez méltó, élhető világot teremt magának. Hihet abban is, hogy előbb utóbb egy kozmikus faj leszünk és belakhatjuk a világegyetemet.
Ezek a hitek rendkívül optimisták, hiszen ha a Föld életkorának skáláját egy 4,6 méteres mérőszalagon ábrázolnánk, amin 1 mm egymillió év, akkor az első méteren még eléggé apokaliptikus a kép. A második méteren már megjelennek az élet jelei, az egysejtüek. A harmadik negyedik méter arról tájékoztat, hogy a megjelenő oxigén, a szárazföldeken elterjedő egysejtűek micsoda változatossággal bírnak és az utolsó nagyjából 60 cm a többsejtűek fantasztikus fejlődése, változatossága.
Ha meggondoljuk, hogy az ember legkorábbi ősei kb 6 millió évesek, ez az utolsó 6 mm. A ma élő ember kb 200000 évvel ezelőtt alakult ki, ez ezen a skálán 0,2 mm. A társadalmi kulturális, technikai fejlődés kb az utolsó 10000 évre tehető, ez ezen a skálán 0,01 mm. Az utolsó 1000 évben, amit a technika, technológia gyors fejlődése jellemez kb 300 év, ezen a skálán bizony mindössze 0,0003 mm.
Ehhez képest az örökkévalóságban gondolkozunk és bizakodunk, hogy fajunk nem tűnik el, mert az ember örök optimista.
Vannak persze, akik a 6000 évvel ezelőtti teremtésben hisznek. Nekik így kerek a világ.