Lear, Edward: A Kacsa és a Kengurú

Szólt a Kacsa a Kengurúnak:
„Hogy ugrándoz ön! nagy ég!          
A réten is túlra, a vizen is túlra,        
mint akinek sosem elég!        
Én nem látok mást, csak rút pocsolyát,        
s nem a világot, azt a csodát!
Álmaim önnel úsznak!" -       
szólt a Kacsa a Kengurúnak.


„Ha fölvenne engem a kenguru-hát  
- szólt a Kacsa a Kengurúnak -,        
én ülnék és annyit se szólnék, hogy ťHápŤ,
ígérem ezt az úrnak!  
Megnézzük a Rát, a Kocsonya-Fát,  
a réteken át, a tengeren át -   
szállunk, mint akit húznak!" -           
szólt a Kacsa a Kengurúnak.
 

Szólt a Kengurú a Kacsának:
„Tűnődnöm kell e tippen.     
Az ügy lényegileg nem árthat,          
csak az a bökkenő itten,
hogy önnek, kérem, már megbocsássa,
szörnyen hideg és nedves a lába,
s mit szólna a világ egy csúzos
Kengurúhoz?"
 

Szólt a Kacsa: „A szirten álltam,
hogy átnézzem az útilistát,
s befödni úszóhártyás lábam,
vettem négy pár gyapjúharisnyát.
Köpenyem elbír vészt, vihart,
mindennap elszívok egy szivart,
nem érhet semmi bú:
ön az esetem, Kengurú!"
 

Szólt a Kengurú: „Nos, nem bánom!
A hold ma oly setétes;
hogy egyensúlyozzak, bátran szálljon
a farkam végére, édes!"
Hipp-hopp, nem jártak hókuszpókuszt,
de háromszor körül a glóbuszt,
s viszi, viszi a boldog út
a Kacsát s a Kengurút.

/ Fordította: Gergely Ágnes /