Jártunk Drégelypalánkon, igen jól sikerült ez a három nap, de hogy sequelguru sporttársat idézzem:  „… a túra mindenkinek mást jelent.” Én teljesen biztos voltam abban, hogy Drégely várának meglátogatása a csapat alulmotiváltsága miatt kimarad, így is történt. Így az egyik reggelen a Honti-szakadékba, míg a másikon Ipolyvecére futottam át és vissza, nézelődve, szemlélődve.

Röviden: szombaton délután érkeztünk, este tűzrakás és sütögetés, minek következtében az összes meleg ruházatom füstszagú lett. Vasárnap jártunk Drégelypalánkon a Szondi Kiállítótérben és Turisztikai Központban, megebédeltünk a Várkapitány Étteremben, majd délután a kicsit rozoga fahídon átsétáltunk Ipolyhídvégre, ahol a kocsma kerthelyiségében – némi sörözéssel kombinálva – nagyot jót beszélgettünk a helyiekkel. Másnap Kékkőre utaztunk, megnéztük a várat (meglehetősen szürreális élmény volt szlovák nyelvű idegenvezetéssel, az angol nyelvű ismertetők végigolvasására pedig esélyünk sem volt), felgyalogoltunk a Kálváriához, ahonnan igen szép rálátás nyílik a szandai Várhegyre és a Mátrára is. A nagykürtösi Kauflandban kofola és Zlatny bazant vásárlás, majd egy igen jó pizza elfogyasztása Balassagyarmaton, végül hazautazás.

Fényképet nem készítettem a fahídnál, de ha jobban belegondolok, az elmúlt bő két évben úgy általában nem készítettem fényképet, hacsak valaki nem kért meg rá, és nem nyomta a kezembe az okostelefonját/fényképezőgépét. Hogy miért? Mert szeretek mindent a helyszínen megnézni, és a hosszú téli estéken nem szoktam fotókat nézegetni? Mert nem szeretném gyarapítani azoknak a fotóknak a mennyiségét, amiből a digitális technikának köszönhetően másodpercenként milliónyi készül úgy, hogy ezeknek a döntő többsége semmilyen nyomot nem hagy maga után? Ezek az érvek kellően hangzatosak (bár legfeljebb csak részigazságot tartalmaznak), kellően provokatívak is, de valójában csak hidegen hagy a fotózás, mint tevékenység, így a természetjárás közben is. Hogy ismét csak sequelguru sporttársat idézzem:  „… a túra mindenkinek mást jelent.”