Turistautak Magyarországon
A nyilvántartás struktúrája
Többször próbáltam már "bemutatni" a készülő dokumentumot, de valahogy mindig fontosabb volt a problémák megoldása, mint az, hogy ami elkészült, az legyen sokak számára elérhető. Úgy gondolom, hogy elérhetőnek kell lenni még akkor is, ha nagyon keveseket érdekel.
Többször írtam már az MTSZ nyilvántartásáról, ez volt az egyik forrás.
A másik a TUHU.
Pár éve készült el az a processz (eljárás), melynek egyik "eredménye" a tájegységenkénti statisztika.
Ez nagyon hasznos, de nehezen használható (jogosultság kell hozzá), ezért két évvel ezelőtt elkezdtem áttenni egy táblázatba.
Sziszifuszi munka, de nem volt más választásom.
Az "áttétel" nagy hátránya, hogy ha változik az adatbázis, akkor össze kell olvasni, majd módosítani kell a táblázatot.
Sajnos, jobb megoldást nem találtam.
Akárhogy is van, a táblázat elkészült, nem állítom, hogy naprakész, de sikerült gyakorlatilag folyamatosan figyelni a változásokat, sok tájegység vonatkozásában pillanatnyilag pontos. Persze ez csak a TUHU.
Mivel ez a táblázat az alap, azt hiszem, ezzel kell kezdeni, a következő "szint" ui. erre épül.
Egy kiragadott példa a Kőszegi-hegység tájegység, ez nem túl bonyolult, és talán nem annyira ismeretlen, mint mondjuk az alföldi tájegységek.
Íme a számok:

Remélem, nem jön közbe semmi, folytatom...