Zöldár Creative Commons License 2018.10.26 0 1 1346

Bele bele olvasgattam a blogba.

 Hát vannak kételyein.

 Már a címe se jó, de arról majd később.

 talán ha valaki  ilyen részletes elemzésbe kezd azért a fűtendő helyiségek, azaz a lakás alapterületét nem árt feltüntetni.

 mert nem mindegy, hogy 30 nm-es vagy 90 nm -es lakást fűtünk.

 aztán ez is :

 

 "Emlékszem amikor a feleségem még csak barátnőm volt, a lakásukban böhöm nagy villanykályhák pillanatok alatt csináltak meleget. Az éjszakai áramra voltak kötve és ezen az éjszakai tarifán működtek valamiféle megoldás folytán nappal is. Kellemes hőérzetet biztosítottak, viszont a helyigényük (3db volt) egymásra téve, 2db kétajtós szekrénynek felelt meg. Aztán jött a rendszerváltás és azzal szinte egy "

 

 Rossz az emlékezet. Azok a kályhák un. hőtározós villanykályhák voltak. 

 Valóban nappal is kellemes hőmérsékletet biztosítottak, mivel a tárolt hőből bármikor lehetett vételezni megfelelő hőmennyiséget a ventilátoraik segítségével. Sőt volt rajta egy alap és egy gyors fokozat is.

 Az pedig hogy egymásra voltak téve   ritka szituáció lehetett, ilyen majd kizárt hogy előfordult volna.  A  méreteik  sem voltak túl nagyok,  nagyjából egy gázkonvektornak feleltek meg.

 A tömegük viszont hatalmas volt.

Tény hogy eljárt felettük az idő, de csak azért mert a villamos energia nagyon megdrágult az egyéb energia hordozókhoz viszonyítva,

 Ja a villanykályhák stabil üzemképes készülékek voltak.

 Nekem 3 db. is volt  78 -tól  94 ig üzemeltek  ez idő alatt javítani nem kellett. Csak a ventilátoraikat évente tisztítani.

Előzmény: olcsónfűtök (1345)