csingacsguk_ Creative Commons License 2018.10.19 0 2 6246

Kedves Nádorliget 5A/B lakótársak!

 

Az A/118-as lakó sajnos továbbra is rendszeresen faszenezik, illetve papírokat és kerti fáklyákat éget a belső kertben. És így több lakást rendszeresen telefüstöl. A füst egy része a zárt ablakon keresztül is bejön.

Sajnos a KK többszöri felszólítása után sem hajlandó ezzel felhagyni.

 

Pár lakóval megpróbálunk összefogni, közösséget alakítani és együtt tenni valamit ez ellen. Nagyon örülnénk, ha Ti is csatlakoznátok, amennyiben Titeket is zavar ez a viselkedés. Illetve, ha van valami ötletetek mit lehetne tenni, kérlek ne tartsátok magatokban!

 

A KK ezt írta nekünk:

"

Sajnos nem tudunk segíteni, bár én már beszéltem vele telefonon és jeleztem neki a lakók problémáját. Ígérte, hogy visszafogják magukat.

A közös képviseletnek sem hatósági jogköre, sem olyan jogszabály nem áll rendelkezésére, mellyel érvényt tudna szerezni. A problémát csak hatóság tudja megoldani. Ennek módja, hogy a kerületi Önkormányzat jegyzőjétől birtokvédelmet kérnek.

A birtokvédelem kérését viszont megerősíti, ha előtte csend zavarásért több ízben kihívják a rendőrséget. A rendőrséget pedig meg kell kérni, hogy vegyenek fel jegyzőkönyvet.

A rendőrségi intézkedés(ek) időpontját fel kell írniuk és akkor a jegyzői birtokvédelmi kérelmükbe bele kell írni.

Így a Jegyző látni fogja, mert ő kikérheti a rendőrség jegyzőkönyvét, hogy kérelmük megalapozott.

A lakó nevét is fel kell tüntetni kérelmükben (Kovács Norbert „A” lépcsőház A/118-as lakás)

Sajnálom, hogy nem tudok hatékonyan segíteni.

"

 

Kiváncsi vagyok, hogy vajon a hírdetőkön kívül olvassák-e mások ezt az oldalt! :-)