Leleszi Balázs Károly

 

 

OSZD SZÉT A SZERETETET!

 

Összekulcsolt kezek.

A hajnali napsugár viola-könnyekkel

beharmatozza a verandát.

Nesztelen remeteként térdeplek,

csodálatos ez a magány,

a szív rejtekén szendergő emberi beszéd.

Ilyenkor minden elcsitul,

s a tegnapok vérző, tövises sebeit

jelenléted bekötözi.

Olyan ember vagyok,

ki titokzatos utakra indult,

nyugtalan, menekülve,

pásztortüzeknél saruimat foltozgattam,

mire megértettem az élet üzenetét.

Szétosztom

most alázatosan magam,

ezt a költeményt,

a szeretetet, a tüzet,

hogy soha meg ne fogyatkozzon.

Fogadjátok a fény szétáradó békességét!

Tudom,

csak tovább növelem a zűrzavart,

ha nem szeretek,

tékozlásom megbélyegez,

idegen maradok

és nem értik meg szavam.

Szeretet...

a legszebb gyöngyszem

szíved ékszerében.