Leé József

 

 

PIACI PERPATVAR MEGOSZTVA

 

A fejes káposzta acsarog a tökre:

Ütődött vagy, komám! Az maradsz örökre!

Lököttnek talált ki téged a teremtés,

Kobakod, ha van is, nem fő az – csak termés!

 

Ámde nézd az enyém! Csudájára járnak:

Legkerekebb feje széles e világnak!

Az asszonynépség is csak miattam áll sorba,

Becézik buksimat, úgy tesznek szatyorba.

 

Nem bírja spárgával, a tök is megszólal:

Savanyú káposzta leszel – egy hordóval!

A kecske rágjon meg! A káposzta sorsa,

Ha leveti ruháját, nem marad, csak torzsa!

 

Igazságot tenne mérgesen a gomba.

Olyat mordul rájuk, hogy az már goromba:

Éretlen nyikhajok! Nem osztottam lapot!

Pofa be! Köztünk csak én hordok kalapot!

 

Ni csak, ki beszél itt? A csarnok bolondja!

Röhög a sok krumpli ládástul gurulva.

Röpködnek az átkok – kontra és rekontra –,

Csak a paradicsom bújik meg pirulva.

 

Micsoda zsibvásár! Vak légy ritkán látott

Piacon röpködve ily cudar világot!

Reszketnek levelek, recsegnek a szárak,

A csillagos égig szöknek fel az árak…

 

Elég! – így az árus. Az asztalt csapkodja,

Gyalázza az árut piszokul ordítva:

Kiárusítás lesz! Tonnánként, zsákolva!

S lehúzza a rolót. Mára már záróra.

 

 

Alkonyattól pirkadatig [111-112.]