Leck Gábor

 

 

ÚJ VILÁG

 

fáradt levélként hullnak fejemre az évek

szemhéjam alatt hemzsegnek pajkos gyermekkori képek

most már tudom üveggolyóba száműzött makacs csend vagyok

a valóság ólomporában fekve csak sejtem csak álmodom

ahogy ködös belső tájaimon hullámzik komótosan az idő

s elhiszem a jövő a múlt átvérzett vásznára varrott szép lepedő

az elmúlásból fogan minden egyes gondolat

csillagok lágy ölébe rejtve talán megmarad

egy tiszta lánggal belém lobbanó emlék

míg kiégett testemre fátyolként rásimul az alkonyi fény

 

 

Versek a tengerhez és a csillagokhoz [92.]