Leck Gábor

 

 

MOST IS AZ UTAT KERESEM

 

nagy kevély füzek

                     trombitálnak

a hajnal fénypillangói

                     megtalálnak

arcomra fröccsen

                     a dér

 

homlokomon fodrozik

                     szűzies napsütés

batyumban elhoztam

                     a leszakított peremek

                     lantjainak énekét

eltorlaszolt ösvények

                     megrövidített értelmét

 

torkokból kifacsart szót

                     köhögtem fel újra

mint fuldokló

                     ki érzi vesztét

körém elhintett apostolok

                     szurony alkonyok

                     jövendöltek

csillagokból porzó koromszemcsét

 

az óramutató ellentétesen jár

kitakartak a múlt meleg odúiból

                     kővé dermedt kezek

                     csontok daloltak

                     őrölt kavicsok énekeltek

 

emlékszem jól

a megduzzadt folyó

                     fatörzset sodort

hátán utazott egy másik idő

körvonalazódó lehetőség

                     kegyelmes önzés

                     árnyaktól mentesen

tisztán mint a bércek lehelete

 

most is az utat keresem

számlálatlan variációk között

az éppen tetszetőst elteszem

felvértez a kudarc

mind kevésbé félek

romhalmaim fölött

az álmok önmagukat írják

színjelenetek forgatókönyvét

zsákomban még szuszog az

oldalvitorlámból kifogott szél

felfeslő felhők mögött

újra reménykép szitál

s egy kóbor hullócsillag

végre homlokomra száll

 

 

Versek a tengerhez és a

csillagokhoz [60-62.]