Leck Gábor

 

 

TOLLBA MONDOTT ÉJSZAKA

 

máglyatűz lobog

szálkás csend lapít

mint ijedt bagoly a zizegő bokor korgó gyomrában

ékes madárének kanyarog az alkonyuló tájban

a csituló nappal hirtelen öregszik

terebélyesül éjszakává…

 

betömött szájú elnyesett hangok

mint szenilis zavart tudatú aggok

morognak nyelvzsibbadásig

hogy valami nem jól van

valami hibádzik

hamisan cirreg a tücsök is

mámora elszállt vonóját elejti

akár a részeg prímás…

 

a kert fölé ágaskodó csillagok

akár a fagyott szentjánosbogarak

egy helyben lebegnek

izzanak majd kialusznak

csak egy szomorú szem lábadozik köztük

de végül az is elmerül a többi égi fáklya

gúnyos tűzfészkében…

 

sötét van titokban nő minden

zamatosul a cseresznye

libben a krumplivirág

gurul a szende hold is

csak én virrasztok

hittérítő kitartással

 

örökségem számottevő

sosem adhatom fel

mert pereg az idő

surrogva nekiiramodik

mindig jöhet változás

ha nem is hajnalodik…

 

 

Versek a tengerhez és a csillagokhoz [14-15.]