Lázár Tibor
NYÁRI ZIVATAR
A délutáni nap csókolja a szemem,
perzselő aranya szétfolyik testemen,
kaszák hegyén táncol, kévébe hull a fény,
két marokkal szedem, s mezőket gyújtok én.
Emésztő tűz lobog, kocsi nyoma fordul,
lehunyt szemű pipacs szél-szerelmet koldul,
mire észreveszem villant az ég alja,
aki fel sem néz, az csak a dörgést hallja.
Sistereg a felhő, forr a föld alattam,
villám melegéből gyöngyszem-máglyát raktam,
aztán nem esik már, nem hajol a szél sem,
szivárványkör gurul azurkék keréken,
s az ég óceánján, felhő tarajokon
foszló eső-hajból a nap glóriát fon.
A napok arca [15.]