Po Csü-Ji

Téli éj

Barát is elhágy, család is elhágy,
látogatóm sincs, beteg a testem,
szegény lakomban senkit se látok,
rejtett faluban, koplalva fekszem.
Fagy ereszkedik. Lámpám sötétül.
Tárt függöny lobog kettérepedten.
"Cör, cör": ablakom alatt az éjben.
az új hóhullás fülembe zizzen.
Vénülök, mindig rosszabbul alszom,
kelek éjfélkor, ülök meredten:
érzést feledni mért nem tanultam,
hogy nagy magányom békés lehessen?
Mérhetetlenség és mulandóság
kénye-kedvére kivetve testem!
Kormos éjfélben négy éve ébren
ezerháromszáz éjszakát lestem.

_{/Weöres Sándor ford./}