Vissza az oroszokhoz...
A Patriot Park – nem meglepő módon - olyan különlegességekkel is büszkélkedhet, amelyek nem sok haditechnikai gyűjteményben, múzeumban, esetleg emlékparkban vannak kiállítva.
A 15A20 (UR-100K, NATO jelzése SS-11) második generációs, 2 fokozatú, folyékony hajtóanyagú interkontinentális ballisztikus rakéta alaptípusa több tekintetben is vezető szerephez jutott. A legnagyobb számban (990 db, ebből 420 db a továbbfejlesztett K jelzésű, amely a fotókon is látható) telepített 10-12 ezer km hatótávolságú stratégiai fegyver a Szovjetunió válaszlépése volt az amerikai Minuteman ICBM rakétákra a ’60-as évek második felétől kezdődően. Ezen kívül ez volt az első típus, amelyet a rakétasilóban már konténerben tároltak (és persze szállítás közben is), valamint nem „csoportban”, hanem szétszórva, egymástól akár 7-10 km-re épített silókba telepítettek, jelentősen növelve ezzel a védelmüket. A 15Ja42 GRAU kódú konténer hermetikusan lezárva, túlnyomás alatt, biztosította a meghatározott hőmérsékleti és páratartalmi értékeket. A tubusban és annak külső peremén jól láthatók a rakéta két fokozatának oxidáló- és tüzelőanyag töltő és leeresztő csővezetékei, valamint a csatlakozó csapok.
A mellette fekvő, az UR-100 utódjaként tervezett és megvalósított, de nagyjából kétszer akkora tömegű (105,6 tonna) 15A35 (UR-100NUTTH, SS-19) típusú, harmadik generációs rakétából 1979 és 1984 között 360 db-ot állítottak szolgálatba, ebből 20-30 db még jelenleg is aktív, hadrendben áll, köszönhetően a jelentősen meghosszabbított tárolhatási időnek és a kiváló konstrukciónak. A 15Ja54 jelű, lezárt állapotban semleges/közömbös nitrogénnel töltött, kompozit anyagból készült konténer esetében jól megfigyelhető, hogy az előbb említett feltöltő és leeresztő csöveket, a nyomáskiegyenlítő és a túltöltés ellen biztosító szelepeket, csapokat már a külső felületre szerelték. A folyékony hajtóanyag komponensei a tüzelőanyag (aszimmetrikus dimetil-hidrazin) és az oxidálóanyag (nitrogén-tetroxid). A 24,3 m hosszú rakétát - a harmadik generáció legfőbb jellemzőjeként - MIRV (multiple independently targetable reentry vehicle), azaz külön-külön a célokra irányítható, manőverezni képes, 550-750 kt hatóerejű nukleáris töltetű harci részeket (ennél a típusnál 6 db) tartalmazó fejrésszel szerelték.
A hadászati interkontinentális rakéták mellett fekvő, 11K68 GRAU jelzésű hatalmas Ciklon-3 hordozót nem kizárólag katonai célokra használták, igaz elsődleges feladata a különböző felderítő, és kommunikációs műholdak viszonylag kis magasságú (a terheléstől függően 180-1000 km) Föld körüli pályára állítása. A több, mint 39 méter hosszú, háromfokozatú, folyékony hajtóanyagú rakéta azonban tudományos feladatokat is ellátott. A hidegháborút követően sokkal nagyobb szerepet kaptak az olyan műholdak űrbe juttatása, amelyek pl. a naptevékenységet figyelték meg, vagy a Föld időjárási jelenségeiről gyűjtöttek adatokat.
A következő néhány fotón a Stratégiai/Hadászati Rakétaerők (RVSzN) kiszolgáló, kísérő járművei láthatók. Külsőre nagyon hasonlóak, laikusok számára szinte teljesen egyformák, de valójában mindegyik más feladatot látott/lát el, némileg eltérő felépítménnyel, és persze típusjelzéssel.
Balról kezdve: 15V179, MSz-1 (машина связи-1) az rakétaezred és az osztály mobil harcálláspontjának híradó járműve (MAZ-543A alvázra építve), mellette egy 15V167 típusú MBU (машина боевого управления), azaz a rakéta előkészítését és indítását osztály szinten „levezénylő” gépjármű. A jobb oldali két képen látható 15T118 típusú jármű (MAZ-543M alvázon) 6 mini szobára osztott felépítménye 24 személy részére tudott „szállást”, pihenést biztosítani terepen, gyakorlaton és harci körülmények között egyaránt.
15T117 GRAU jelzésű tábori konyha, személyzeti étkezőjármű (szintén MAZ-543M alvázzal). Tulajdonképpen a kantin. A kabin hátsó felében 4 kis asztallal, padokkal, előtte egy komplett konyha, mosogatókkal, illetve élelmiszertároló helyiség, különböző méretű rekeszekkel, hűtőkkel.
A bal felső fotón hátulról látható BAZ-135MB a VR-3 Rejsz harcászati felderítő rendszer szállító-indítójárműve, melyhez Tupoljev tervezte a robotrepülőgépet (Tu-143). A szovjetek a ’80-as évek közepén a VSz országok közül Csehszlovákiába (24 db két században) és Romániába is exportálták a típust. A következő képeken viszont már a Haditengerészet partvédelmi erőinek harcjárművei szerepelnek: a Szovjetunióban 1978-ban hadrendbe állított 4K51 GRAU jelzésű Rubezs rendszer (A NATO által SSC-3-nak jelölt) 3Sz51 típusú szállító-indítójárműve. A P-15(M) Termit robotrepülőgépeket elsősorban hadihajók ellen tervezték bevetni. A ’80-as évek elején az NDK és Lengyelország is vásárolt a rendszerből. Az alsó fotókon egymás mellett állnak a Rubezs, és elődje az 1966-ban szolgálatba kerülő 4K44 Redut rendszer (SSC-1B) harcjárművei. Ez utóbbi típust csak a Szovjetunió (majd Oroszország) alkalmazta. A tubusból induló 9,5 méter hosszú P-35-ös robotrepülőgép legnagyobb hatótávja közel 500 km.
Torpedók, tengeri aknák, vészhelyzeti mentőbóják, hajófedélzeti fegyverek, köztük légvédelmi rakéták, és az előbb említett P-15 Termit robotrepülőgép (a jobb oldali fotón a bal szélső nagy szürke ”bálna”).
Mindössze négy darabot (ennyi is készült a típusból) rendszeresített a Haditengerészet a Poiszk-2 (1832-es projekt) mélytengeri búvárhajóból 1975 és 1989 között. A Parkban kiállított Asz-27-es példányt csak 2016-ban vonták ki az aktív szolgálatból, és utána került a múzeum gyűjteményébe. A mélymerülő tengeralattjáró 3 fős személyzettel 2000 m-es mélységig volt képes kutatási, mentési, és tudományos feladatok elvégzésére.
A Park hátsó sarkában kaptak helyet az üzemanyag szállító teherautók, nyerges vontatók. Közülük a Légierő nagy hatótávolságú repülőgépeit kiszolgáló óriási tartálykocsik a leglátványosabbak. Szépen sorban egymás mellett parkolnak, kezdve már az ’50-es évektől alkalmazott típussal, a TZ-16–tól, egészen az ATZ-90-8685Sz-ig. (TZ топливозаправщик – tartálykocsi, míg az ATZ автотопливозаправщик – automata tartálykocsi). Ezek a járművek még jól láthatóan felújítás, helyrepofozás előtt vannak, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan rájuk is sor kerül.
A bal szélső fotón látható JAZ-210D által vontatott TZ-22 tartálykocsi kapacitása 22.000 liter kerozin. A középsőn képen MAZ-7410 nyerges vontatón egy TZ-30-as (30.000 liter), a jobb oldalin pedig ATZ-60-8685 típus. Ez utóbbi a ’80-as évektől alkalmazott vontatmány 60 m3 üzemanyag szállítására képes.
Végül, de nem utolsó sorban a legnagyobb: az 1987-ben hadrendbe állított ATZ-90-8685Sz, azaz a típusjelzés is utal a 90.000 liter űrtartalomra. A szerelvény hátsó félpótkocsija a feljebb írt 60-8685-ös, előtte pedig egy 30.000 literes első félpótkocsi ül a MAZ-74103 vontatón. Az adagolórendszer percenként 2500 liter naftát volt képes átpumpálni. Ha belegondolunk, nem is olyan meglepőek az irdatlan méretek, hiszen egy hadászati, nagy hatótávolságú bombázó üzemanyag igénye több tízezer liter kerozin.
