Mint mondtam, megszüntetem a teljesítők névsorát, azért mert nekem nincs a teljesítők részéről hozzájárulásom az adataik közléséhez. Az MTSZ is csak azok adatait közli, akik ehhez hozzájárultak. Ezért olyan ritkás a régi teljesítők névsora.
Valóban nem muszáj félkilós kalapácsot magaddal vinned a sátorveréshez, de én már jártam úgy, hogy nem tudtam a cöveket a földbe beletaposni sem, annyira kötött volt a talaj egy-két sátorhelyemen, és ez a legmodernebb sátrak esetében is előfordulhat! Többek között ezért is vettem most önhordó sátortípust. Ezt csak akkor kell lecövekelni, ha nem akarom, hogy felkapja a szél.
Valahol említem a felszereléseknél, hogy nem szeretnék semmilyen céget és terméket reklámozni, ezért a magam felszereléséről írok csak, ott is általában konkrét típusok említése nélkül (habár egy igazi "vájtszemű" túrázó a mellékelt képekről is felismerheti a gyártót és a típust). Az már egy másik dolog, hogy a felszerelésem az aggkori begyöpösödött agyam miatt esetleg ódivatú, de ezt felvállalom. Tehát összefoglalásképpen: semmit reklámozni nem fogok, általam ki nem próbált dolgot pedig nem ajánlgatok. De majd megnézem, milyen információt tudok azon az aloldalon frissíteni.