Üdv, na ma reggel elhoztam a szőlőt úgy 160 kg-ot. Királyleánka már kicsit túléredt állapotban a tavalyihoz képest talán több volt benne a fellelhető rothadt szem(de lehet csak a tavalyi volt extra egészséges). Mivel nincs bogyózó, darálóm (és ebben az időszakban venni is nehéz), ezért megkértem a szőlősgazdát hogy darálja, bogyózza le, szóval ezt ott megtettük helyben. Ahogy terveztem rögtön két részre osztottam a cefrét:
Száz kilogrammos részre (élesztős):
Ebbe adagoltam a folyékony ként és az enzimet majd jól szétkevertem benne.
ezeket raktuk a piros ládákba sajnos fóliát csak otthon raktam a cefre felületére.
A hatvan kilogrammos rész ment az acélhordóba (spontán):
ennek csak a tetejét kéneztem be (igyekeztem csak a felső pár centis részen szétkeverni azt)
majd rögtön fóliáztam a cefrét.
És beleszúrtam a közepébe egy fagyasztott PET palackot
Nagyjából úgy 1 órát utaztathattam a kocsiban őket, azóta pihennek. Várom a segítséget és lassan kezdjük a préselést a száz kilós résszel. Azon gondolkodom, hogy lehet a spontán részt csak holnap kora reggel préselném.


