Sőt, éppenséggel Mánuel garázdálkodásaira is vonatkoztathatnánk ezt a kitételt, elsősorban a nevezetes 1150. évi hadjáratra. Mint Nikétasz Khóniatész elbeszéli, "a magyarok királya nem tartózkodott országában, mivel orosz szomszédaival hadakozott". Heinrich von Mügeln megerősíti ezt, tudniillik hogy a császár kihasználta Géza távollétét: "ugyanabban az időben, mialatt Géza király Oroszországban volt, Emánuel görög császár Magyarországba jött". A császár a Tara patak menti ütközetben leverte a magyarok—szerbek seregét, kifosztotta a Szerémséget, lakosságát deportálta, más csapatai élére pedig a trónkövetelő Borics állt, aki a Temesközt dúlta fel. Csak Géza közeledtének hírére húzódtak vissza, ahogy Kinnamosztól megtudjuk. (Az említett csatát nem a Drina mellékfolyója mentén, hanem a mai, Belgrádtól délnyugatra levő, Valjevo város környéki Tara pataknál vívhatták, jóval közelebb Bizánchoz. Itt suhintott kardjával Bágyon jobbágy Mánuel arcába, úgy, hogy annak sisakrostélya behorpadt. A császár eszméleténél maradt, s le is vágta Bágyon kezét. A sebesült magyar vitézt foglyul ejtették.)